Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A Minority Report-tól nem lettem mérges, mint pár borzasztó vagy kihagyott ziccerű sorozattól, egyszerűen csak brutálisan untam.
„Azt még nem is mondtam, hogy mindez a jövőben játszódik. Igazából a Minority Report ennyiből egy gagyibb Almost Human. Halálkomolyan. Van 1-2 jobb ötletük a jövőt illetően, a filmből is átvettek dolgokat, és a pilotban egész sok, viszonylag jó CGI volt, ami később nem adatik majd meg. Viszont a főszereplők közötti kémia, sőt, maguk a karakterek semmilyenek. Míg az Almost Human valamennyire haverzsarus krimi volt, és akadt pár érdekes ügy benne, addig itt rögtön egy gyilkosság megakadályozásával próbálkoztak.
A rossz karaktereken kívül sajnos a tipikus pilothibák is feltűntek. Értem, hogy kell alapozni, de amellett az ügy még egy átlagos nyomozásnál is elnagyoltabb volt. Plusz hiába szántak több időt a karakterekre, nem sikerült semmit sem »beléjük tenni« igazából. Sőt, valójában még így is kicsit erőltetetten kerültek egymás mellé.”